Archive for December, 2008

Karácsony part 2: Helyzetjelentés

Wednesday, December 24th, 2008

Tehát mint két napja ígértem, eljött a karácsony (persze ez nem az én érdemem, ne hálálkodjatok :D )!

Érdekesen indult a nap, mivel hosszas vívódás után (4 másodperc) eldöntöttem, hogy nem takarítok össze a szobámban, majd kiderült, hogy nem biztos, hogy lesz fa, aztán még a krumplipüré is hígabb lett a kelleténél (nem én főztem :) ).

Ugyebár úgy volt, hogy tegnap este megérkezik a fa, de akadt némi probléma. Szóval úgy volt, hogy aki szerezte volna nekünk a fát, az úgy kapta volna még egy harmadik féltől, viszont a fickó összeveszett a feleségével, aki bosszúból odaadta a fát valaki másnak.

Nem volt egy egyszerű történet, de végül is ma délre sikerült fát keríteni, szép nagyot. Mivel máshol már ekkorra megjöttek az ajándékok, és számítógépes játékot is hozott a Jézuska, ezért még szép, hogy én voltam az “ügyes” ismerős, aki belerakja a számítógépbe, szóval volt egy egy órás kiruccanásom. Szerencsére mire hazaértem, anyuék már feldíszítették a fát, szóval én kimaradtam belőle (hála a jó égnek). Nem sokkal később el kellett bújni, hogy a Jézuska berakhassa az ajándékokat a fa alá (6 éves tesóm van :) ), majd mikor előjöttünk, széttéptük a csomagolópapírt, amit tegnap este gondosan az ajándékokra ragasztottunk.

Kicsit kellemetlenül érintett, mikor az öcsém az anyuéktól kapott 20 fajta érdekesebbnél érdekesebb ajándékok után, a tőlem kapott könyvet csomagolta ki, majd ezt mondta: “Ez csak könyv…”

Bár tudtam, hogy a feje fölött lebeg egy gondolat buborék “WTF?!” felirattal, de végül is átéreztem a helyzetét, és rájöttem, hogy hiába most tanul olvasni, leszarja a könyvet, ha kapott egy csomó más baró cuccot is. Hát igen, ő az én tesóm… :D

Én egyébként kaptam egy pólót, ami meglepő módon tetszik, viszont sajnos legalább 1 mérettel nagyobb mint kéne. Amivel a legjobban megleptek az az, hogy kifizetnek nekem 2 hónapnyi törlesztőrészletet a notebookból, ami nagyon jól jön, főleg most a válság idején. (természetesen nem a gazdasági válságra gondolok most, hanem a saját csődközeli állapotomra :) )

Most kellemes a hangulat, végre nyugi van, sőt egy ideig még a hó is hullott, persze csak mutató jelleggel, mivel egyből olvadt is el.

Pihenjetek sokat, érezzétek jól egymást, egyetek bejglit hal helyett, és fogadjátok szeretettel a jókívánságaimat az ünnepekre:

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

(caps off :D )

Karácsony part 1: Előkészületek

Monday, December 22nd, 2008

Mint minden évben, idén is eljönni látszik az évnek az része, amikor hirtelen felindulásból otthon vagyunk, és mindenféle ajándékokat adunk-kapunk, és egyfajta ünnepi hangulat uralkodik a családban.

Persze van pár momentum, ami minden karácsonyt megelőz, mint az ajándékok megvásárlása, a fa beszerzése illetve díszítése és ugyebár a takarítás.

Idén az ajándékok begyűjtése kicsit elhúzódott, mivel már egy ideje itthon voltam, és nem volt alkalmam eljutni valami város jellegű helyre, de végül is ma eljutottam Párkányba illetve Esztergomba. Kicsit húzós dolog két nappal karácsony előtt megkezdeni a bevásárlást, de most sajna így alakult. A helyzetet az is bonyolította, hogy reggel majdnem nem fértem fel a buszra, sajnos a mögöttem várakozó két ember már nem tudott felszállni (nekik sajnos, én feljutottam az a lényeg :D ). Egyébként maga a vásárlás teljesen jó hangulatban telt, mivel magammal vittem fogadott tesómat, Ferit, majd később véletlenül (szándékosan) összefutottunk Brigiékkel (egyszer majd róla is írok egy bejegyzést), és közösen csatangoltunk Esztergomban. Voltunk mindenféle üzletben, még a Tesco-ba is elmentünk, ami gyalog elég messze van. Összességében azt hiszem sikeresen zártam a napot, mivel sikerült mindent megvenni, ráadásul nagyon jól éreztem magam a nap folyamán, annak ellenére, hogy áztunk-fáztunk.

Ha már ajándékozás, akkor kitérnék arra, hogy szerintem mekkora szemétség egy bizonyos kor felett ruhát ajándékozni. Két okból is így gondolom. Az egyik az, hogy kár ellőni a karácsonyt, mint ünnepet egy olyan dolog megvásárlására, amit amúgy is megvennénk, csak úgy, mert kell. A másik pedig az, hogy ugyebár a kisgyerekeket leszámítva, az embereknek saját stílusuk van, amit általában az ajándékozók még csak véletlenül sem találnak el. Ilyenkor ugye még az ember egy mosolyt az arcára bír erőltetni, mert hát ugye a szándék a fontos, de hordani az életben nem fogja ha nem tetszik neki. Ez ugye okoz némi kellemetlenséget  a megajándékozottnak, mivel kellemetlenül érzi magát azért, mert ha nem hordja az adott ruhadarabot, azzal megbántja az ajándékozót, viszont ha hordja, akkor meg ő érzi magát kellemetlenül, mivel olyan cucc van rajta ami neki nem tetszik.

A fával kapcsolatban egyelőre olyan információim vannak, hogy kivágjuk az udvar hátsó részében ágaskodó fenyőt, és annak a teteje fogja jelenteni az idei karácsonyfa magját. Remélem ebből nem csinálunk hagyományt, mivel akkor jövőre a legjobb esetben is legfeljebb nyírfát tudnánk karácsonyfává avanzsálni.

A takarítást valószínűleg 24-én délelőttre fogom időzíteni, vagy pedig még 23-án megejtem. Elmaradni tuti nem fog, mivel olyan szintű rendetlenség van a szobámban, hogy az már-már rombolja az ünnepi hangulatot.

Egyelőre ennyi,  folytatás két nap múlva, addigis hallgassatok sok karácsonyi zenét, díszítsetek fát, és ne vegyetek halat mert büdös :)

Múlt, jelen, jövő…

Wednesday, December 17th, 2008

Az egész úgy kezdődött, hogy ugye még nyáron felvettek a BME villanykarára. Örültem is meg minden, de nem tudtam mi fog várni. Annyit tudtam, hogy nehéz lesz meg sok, de nem számítottam rá, hogy így alakul majd a történet.

Jól indult a dolog, még a nyáron elmentem gólyatáborba, ami részben sz@r volt, mivel olyan dolgokat kellett csinálni, amik számunkra a legkevésbé sem voltak viccesek (bezzeg a seniorok élvezték), másrészt pedig jó volt, mert az utolsó napokra mindenféle szórakoztató programokat szerveztek. Ez után pár héttel el is jött szeptember első hete, avagy a regisztrációs hét.

Igazán érdekesen kezdődött, volt ünnepélyes megnyitó, beiratkozás, közös barangolás a városban, sőt még bulit is rendeztek nekünk. Nem mondom, hogy problémamentes hét volt, de annyi biztos, ekkor még boldog voltam. Azt természetesen most nem veszem figyelembe, hogy nem akarták megérteni, hogy a külföldieknek nincs középsulis diákigazolványa, szóval hiába érvényes október 31-ig. Ez nyilván okozott egy kevés anyagi jellegű problémát.

Majd eljött az első tanítási hét, amitől nem vártam sokat, gondoltam, hogy elsőre furcsa lesz minden. Arra is számítottam, hogy elsőre sokat nem fogok fel a tárgyakból. Hát meg be kell valljam, helyesek voltak a számításaim, csak némán követtem az előadásokat, és azon gondolkoztam, vajon miről beszél az előadó. Az egyik tárgyból, nevezzük most BSZ-nek (Bevezetés a számításelméletbe) már a középiskolás anyag átismétlését sem értettem, de ekkor még élt bennem a remény, hogy később minden világossá válik…

Teltek múltak a hetek, aztán egy hónap is eltelt, majd kettő, és lassacskán kialakult bennem egy kép, hogy melyik tárgytól mit várhatok. Ugyebár olyan tárgyam, melyből az órák látogatásán felül, más elvárások is voltak, mint mondjuk ZH-k teljesítése, csak hét darab volt. Az első ZH-k után azonban csak három olyan volt, amit nem buktam el. Ez tökéletesen tükrözte azt, hogy mennyire nem értem azt, amit nekem próbálnak megtanítani egy-két tárgyból. A legdurvább az volt, amikor a fentebb említett BSZ-ből, a 60 pontos ZH-n 0 azaz nulla pontot sikerült elérnem. Kezdtem egyre jobban elkeseredni, és lassacskán feladni azt ami nem megy, mivel egyszerűen semmi sikerélményem nem volt. Lassan, de biztosan tudatosult bennem, hogy nem vagyok BME kompatibilis, és nem csak nem értem a tárgyak nagy részét, de nem is érdekel. Már pedig szerintem így az egésznek semmi értelme. Ugyebár múlt héten véget ért a szorgalmi időszak (azok a hetek, amikor előadások vannak, meg tanulunk, meg ilyesmi), és már csak egy hét választ el a vizsgaidőszaktól, a pótlási hét (ezen a héten ilyen pót és pótpót ZH-k vannak, a vizsgákhoz szükséges aláírások megszerzésére szolgáló utolsó lehetőség), bár ez számomra nem lényeges, mivel a három vizsgával végződő tárgyból (mivel olyan tárgyak is vannak, melyekből csak aláírás, vagy félévközi jegy van) csak egy volt amit sikerült megértenem, és ebből már megszereztem az aláírást, még a szorgalmi időszakban.

Már egy hónapja érlelődik bennem ez a dolog, csak olyan kellemetlen bevallanom, hogy kudarcot vallottam, és az amúgysem egy könnyű döntés, nem csak magam miatt, de a barátok miatt is. Szóval három hónapnyi szenvedés után eldöntöttem, hogy ezt itt befejezem, és valami teljesen újat kezdek, egy teljesen más helyen.

Hogy hol és mit? Fogalmam sincs…

A legjobban az nehezíti meg a döntést, hogy semmi sem érdekel, vagy ami érdekelne, ahhoz nincsenek megfelelő képességeim… Esetleg ha valaki tud adni valamilyen ötletet, vagy tanácsot, javaslatot, azt komment formájában szívesen fogadom! :)

És, hogy hogy ér véget egy baromi hosszú bejegyzés?

Hát így…

Monthly Rotation on TranceTream.fm

Tuesday, December 2nd, 2008

És igen, hogy Reb-et idézzem, gyermekkori álmom vált valóra, csatlakoztam a TranceTream.fm csapatához! Ezentúl minden hónap első keddjén este 19:00-tól a hazai adón is hallható a műsor. Az első adás mindjárt ma, azaz kedden, bővebben december 2-án kerül adásba.

A dolog kapcsán interview is készült velem (!), melyben csomó érdekes dolgot tudhatunk meg rólam és zenei irányultságomról, többek között azt is, hogy “bírok némi rálátással a Közép-európai régió zenei életére”. Köszönet érte Colbeenak, aki ügyesen összeszedte a kérdéseket, majd jól összerántotta és az interview szabványok betartása mellett betördelte! A teljes interview a TranceTream.fm főoldalán lesz olvasható, jó szórakozást hozzá!

Tehát, ha valakinek nem lett volna jó az eddigi időpont, ma és a következő hónapokban élvezheti a kedd este 19:00 adta lehetőségeket, és hallgathatja a műsort!

Természetesen a másik adón nem szűnik meg, továbbra is minden hónap második hétfőjén este 22:00-tól hallható a PureSound.fm-en, méghozzá a következő adás egész pontosan december 8-án lesz!

Jó interview olvasást, rádióhallgatást kívánok! :D