Tervek a következő hónapokra

Nos, nem is tudom mivel kezdjem… Azt hiszem megyek időrendi sorrendben, az lesz a legegyszerűbb!

Az első dolog az február elején esedékes, mikor majd passzív félévet választok az egyetemen. Tudom azt mondtam befejezem, és be is fejezem, csak ugyebár lehet, hogy kifizettetik velem a nem teljesített krediteket, tehát most még kicsit halasztom a kiíratkozást, mivel most úgy sem tudnék nekik adni egy centet (!) sem. :)

A következő tennivaló, egy másik felsőoktatási intézmény választása, és az arra történő jelentkezés. Erre február közepéig van időm, viszont még nem sikerült döntenem, továbbra is várom az ötleteket…

Ha addig nem sikerül más állást találnom, akkor márciusban mindeképp elmegyek dolgozni, ahhoz a kertrendező céghez, ahol nyáron is robotoltam. Sajnos a télre való tekintettel hamarabb nem tudok kezdeni.

Szükséges lenne némi pénzt keresni, mivel van pár dolog amire fáj a fogam mostanság:

  • a legfontosabb egy E-MU 0202 USB külső hangkártya lenne, már egy ideje meg szeretném venni, csak hát a notebook törlesztése minden pénzemet elvitte, sőt még többet is, de végül is mára ez az akadály elhárult, mivel lefizettem…
  • jó lenne venni végre egy rendes monitort is, ez a 17″-os CRT már nem olyan kellemes, mint régen, bár továbbra is az az álláspontom, hogy sose lesz olyan jó egy LCD, mint amit a CRT-től megszoktam :) ezt a modellt néztem ki: ASUS VW246H
  • mivel nagyon lementek a webhosting árak, így netman példáját követve, szeretnék én is valami külföldi céggel leszerződni, eddig a legmegfelelőbbnek a justhost.com ajánlata tűnik, de májusig még van időm kitalálni…

Remélem semmi sem fog közbejönni, és minden úgy alakul, ahogy szeretném. Természetesen később ennek a bejegyzésnek a másik felét is megírom, hogy mennyire volt érdemes tervezgetni, mi sikerült és mi nem… :)

Tags: , , , ,

8 Responses to “Tervek a következő hónapokra”

  1. csibar Says:

    a monitoron még gondolkozz szvsz ;) meg a sulin főleg :D amúgy hajrá :D

  2. Rotate Says:

    szerintem ennyi pénzért az a monitor tökéletes… egyetlen hibája, hogy TN panel van benne, de szinte az összes review-ban csak dicsérik… azt meg talán kibírom, hogy nem minden szögből látom tökéletesen… notebook is olyan… sőt a mostani kölcsön LCD-m is TN paneles, és elégedett vagyok vele…

  3. csibar Says:

    igen, pont erre akartam rávilágítani, hogy TN paneles. egy kicsivel több pénzért már van S-PVA paneles, pl. a Lenovo L220x. egyetlen hibája, hogy bűnronda :D nekem PVA-s HP LP2275w van, ha találsz ilyet még valahol, akkor ajánlom! 9 000 régipénzért vettem :)

  4. Rotate Says:

    de nekem megfelel a TN panel is… most pl tesóm 19″ LG-je van itt nálam kölcsönben, és maximálisan megfelel… ez is TN panel, és mégis jó…

    aztán majd 5 év múlva veszek mondjuk egy 40″ OLED-et :D

  5. daveB Says:

    csá. Hát sok sikert a tervek végrehajtásához, remélem minden sikeresen alakul.
    Monitorról meg annyit ha nem kell semmi komoly munkára (graphic design meg videó baramságok), akkor egyelőre elég ez is. Nekem per pillanat asus vk222h monitorom van, ami szintén tn+film tft, de net, zene, videóra untig elég. Ja, és ilyen TNesesken a szakértők szerint élvezetesebb a CS… XD

  6. N/A Says:

    Az E-MU-t csak ajánlani tudom! :) Nekem tavaly sikerült szert tennem rá és teljesen elégedett vagyok vele. Én egy E-MU Tracker Pre-t vettem, ami csak egy kicsit drágább a 0202-nél, viszont van rajta fantom táp kondenzátoros mikrofonokhoz. Nagyon szépen szól! Tiszta és csendes. Már csak vízhűtés kéne a PC-re és akkor teljesen jó lenne :)

    Egy apróság ami számíthat, azt vettem észre, hogy csak kimenő master volume van a hangerőszabályzóban és ez befolyásolja a felvétel hangerejét is. Szóval ha rögzíteni akarsz, akkor az output mastert mindig maxra fel kell tolnod, amit persze mindig elfelejtesz és kétszázadik alkalommal már kicsit idegesítő hogy halk lett a felvétel és veheted újra az egészet. :) Ja és ezt nem is írják le sehol, így az első hetekben nem tudod miért halk. :) Lehet hogy a 0202 nem ilyen, de a Tracker Pre így sikerült.

  7. Rotate Says:

    Felvétellel nem lesz gond mivel az ableton máshogy rögzít, szóval a master hangerőt utólag feljebb tudom huzni ha halk lenne…

  8. Rotate’s blog » Blog Archive » Tervek – part 3 Says:

    [...] Ezt is megértük… bejegyzést írok megint. Na szóval akkor az van, hogy ugye régebben írtam 2 bejegyzést, ahol beterveztem egy csomó mindent, és most gondoltam lezárom egy 3. bejegyzéssel, és elmesélem, hogy mi minden történt azóta. Nem is tudom mivel kezdjem hirtelen, azt hiszem először kitérek a vásárlós cuccokra. [...]

Leave a Reply