Archive for the ‘meló’ Category

Vége a munkának, irány a suli

Thursday, August 27th, 2009

Még júniusban elkezdtem írni egy novellát arról, hogy a fizikai munka mennyire elsikkasztja az agyműködést, és már vagy két hónapja próbálok valamit kezdeni azzal a bejegyzéssel, de körül-belül két bekezdésig jutottam, és úgy döntöttem, hogy nem írom meg.

Na de mindegy, a lényeg, hogy végre vége a melónak, és még így suli előtt van pár napom a relaxálásra, úgyhogy gondoltam megosztok pár tapasztalatot, az elmúlt hónapokról.

Az egész ugye ott kezdődött, hogy márciusban sikerült a tavalyi cégnél munkát kapni, így fárasztó, de legalább anyagilag könnyebb hónapok elé néztem. Eleinte sokat esett, és főleg karbantartás volt, mivel ugye tavasszal a télen elcsúnyult kerteket kell rendbe hozni, visszavágni, kicsit kozmetikázni, hogy valahogy kinézzen. Később aztán jöttek a nagyobb projektek, teljes kertet nulláról felépíteni. A tervezést a főnöknő csinálta, mi pedig mindent kiviteleztünk, úgy ahogy ő azt kitalálta (majdnem úgy :D ). Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre feljebb kerültem a ranglétrán, egyre többször voltam én a sofőr, egyre több bizalmat kaptam, ami tetszett. Végül már én voltam az egyedüli férfi a cégben (ún. domináns hím), ami meglepett, mert két tapasztalt férfi kolléga volt rajtam kívül, viszont egyikük nem felelt meg az elvárásoknak, a másik pedig nem bírta a munkával járó stresszet, és önként mondott fel. Kicsit most keménynek is érzem magam, mert én ezek szerint jobban bírtam a kiképzést :P . Kicsit meghatódtam, mert most a napokban, amikor végre “leszereltem”, és a helyemre egy jó barátom ment (Feri… ne kérdezd meg milyen Feri, most kihagynám a ziccert :D ), úgy magyaráztam el neki, hogy mi hol van, mi hogy működik, mint valami veterán. Aztán eszembe jutott, hogy mikor először odamentem, én is ilyen bamba fejet vágtam mint most ő :D .

Akármennyire is örülök, hogy végre vége, azért elég sokat köszönhetek  a cégnek (a pénzen kívül is :) ) :

  • izmokat, amik ha voltak is eddig, a háj eltakarta :D
  • megtanultam gyümölcsfát metszeni, fűszőnyeget rakni, meg egy csomó jóságot
  • javítottam a vezetési skilljeimen, pl. utánfutóval vezetés, tolatás, furgonnal járkálás, és tolatás
  • a furgont még egyszer ideírom, mert cool volt ilyen nagy autóval járkálni

DSC00634

Az összes kellemetlenséget leszámítva jó volt ez a pár hónap, és úgy érzem fogok itt még dolgozni… És ha már a sulit szóba hoztam:

KAPTAM KOLESZT!

Ez nagy dolognak számít, mert hiába szar a közlekedés innen, mégis aránylag közel lakok. De szerencsére ez is összejött. Apró szépséghiba, hogy előre ki kell fizetni az egész félévet, szóval valahonnan kéne keríteni 300 eurót. Adjam el a monitort? NEM :D

Tervek – part 3

Wednesday, June 17th, 2009

Ezt is megértük… bejegyzést írok megint. Na szóval akkor az van, hogy ugye régebben írtam 2 bejegyzést, ahol beterveztem egy csomó mindent, és most gondoltam lezárom egy 3. bejegyzéssel, és elmesélem, hogy mi minden történt azóta. Nem is tudom mivel kezdjem hirtelen, azt hiszem először kitérek a vásárlós cuccokra.

Az első dolog amiről írok végülis már nem újdonság, írtam is, hogy leszerződtem 3 évre a justhost.com-al, szóval megoldódtak a webhosting-al kapcsolatos problémák. Az első tapasztalataim nem rosszak, de lehetnének jobbak is. Az egyik gond az a sebességgel van, minden betöltődik jól gyorsan, viszont a letöltési sebesség az 70-80 kB/s-nál nem nagyon megy feljebb, ami mondjuk kicsit gáz. Mindegy, majd hozzászokunk, viszont ami sokkal jobban zavar az a rengeteg spam amit kapok, és ez nagyon gyanús, mivel csak arra a címre jönnek, és mind szinte ugyanolyan. A véleményem az, hogy ezt az oldal üzemeltetői csinálják, hogy rábírjanak, hogy előfizessek a SpamAssassin Pro verziójára. A nem Pro verzió természetesen beenged mindent… amin nem tudom miért vagyok meglepődve… :)

Két héttel később jött ugye az ajánlat, hogy játszani kéne a CCX-ben, szóval be kellett szereznem a hangkártyát is. Azt vettem amit beterveztem, E-MU 0202 USB-t. Nos a hangminőség gyönyörű, azt gondolom ez egy nagyon jó hangkártya, viszont ha valaki komolyabban foglalkozna zene írással, annak nem ezt ajánlom. Sok midi fájl esetén kissé bizonytalan, pattogás jelentkezik, ami kellemetlen, de azt hiszem muszáj lesz kibírnom. Úgysem fogom nagyipari módon gyártani a zenéket, ha pedig úgy döntök, hogy komolyabban foglalkozok ezzel akkor upgradelek, addig viszont a mixekhez, meg a többihez amivel foglalkozok, ez tökéletes lesz.

Aztán jött volna a monitor, de nem jött sajnos, mivel mindig volt valami kiadás, és folyamatosan csak tolódott az új LCD beszerzése. Végül múlt héten már nem bírtam tovább, muszáj volt megvennem. Szerdán megrendeltem, és péntek délelőtt már szereltem össze. Jó, nem kellett semmit összeszerelni, mert állvánnyal együtt érkezett, csak azt asztalra kellett rakni, bedugdosni és élvezni a látványt. Ugyebár egy ASUS volt kinézve az elején, de ez időközben megváltozott (szerencsére?). Tehát végül a TN paneles 24″-os monitorok egyik legjobbjára, ha nem a legjobbjára esett a választás, ami nem más mint a Samsung 2494HM. Az ára kissé borsos volt, mivel majdnem 300 euróm bánta, viszont abban a pillanatban, hogy először bekapcsoltam, minden kétségem szertefoszlott. Fantasztikus ez a kijelző, maga a kialakítása is gyönyörű, a formák, a design… Fantasztikus! A rálátási szögek is nagyon jók, a színek szépek, egyszerűen minden olyan, mint azt szerettem volna. Egyelőre egyetlen kellemetlenséggel találkoztam, ami a kezelőgombok világításának hiánya, ez sötétben kissé cink, mert az érintőgombok még csak ki sem emelkednek a felületből. Szerencsére ezt is ki lehet kerülni, mivel elérhető szoftveres vezérlés is, amivel minden ugyanúgy beállítható.

Ami a melót illeti, zajlik erőteljesen, március óta húzom az igát. Élvezem, mert nem túl monoton, és még az egyszerű feladatoknál is merülnek fel komplikációk, szóval van kihívás bőven. A fizetés lehetne jobb is, de erre a pár hónapra megteszi ez is. Tulajdonképpen nem is a fizetéssel van a gond, hanem, hogy sokszor alakul úgy, hogy nem kell menni. Például ezen a héten is, minden este kapom az sms-t, hogy a következő nap nem kell menni. Most tehát már egy hete nem voltam dolgozni, ami anyagilag nem kifizetődő. Remélem ez még változik, nem szeretnék nyár közepén munkahelyet váltani, mivel szeptembertől úgyis megyek vissza a sulipadba.

Iskola terén sincs változás, továbbra is a Selye János Egyetemre tartok, Komáromba. Egyelőre úgy néz ki fel is vesznek, viszont a kolesszal  gondok lesznek, amit remélhetőleg sikerül megoldani. Bár közel lakom, de közvetlen járat az nincs, így elég bonyolult tőlünk Komáromba tömegközlekedni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy többnyire az információ áramlat szálai a koliban futnak össze, az albérlet meg nem csóróknak való, szóval ha valaki tud alternatív megoldást, azt meghallgatom.

Akkor most hirtelen ennyi… Tudom, hogy hosszú lett, de azért remélem lesz aki eljut eddig a mondatig, és nem úgy, hogy az utolsó bekezdésnél kezdi az olvasást. :D

Back to basics

Tuesday, February 17th, 2009

Jó tudom, most megint hanyagoltam egy ideig a blogot, de megint szörnyen lusta voltam. Aztán a nagy lustaság eredménye az lett, hogy találtam valami hihetetlen jó cuccot! NES vagyis Nintendo Entertainment System emulátort.

Nem tudom kinek hogyan teltek a gyermekévei, de nekem anno okozott jó pár kellemes órát ez a kütyü. Persze régen nem egy 1 megás emulátorral toltam az akkor még nem létező PC-men, és nem is pár száz kilobájtos zip fájlokban töltöttem le a játékokat, hanem ilyen szexi szappanméretű sárga, vagy más színű “kazettán” (valójában nem is kazetta, hanem egy memória chip egy fura alakú műanyag keretben, itt alul láthatod is) szereztem be, nyilván nem volt ingyen, de abszolút beszerezhető áron volt. Egyébként voltak különböző verziói, fajtái, de a játékok általában ugyanazok voltak. Az mondjuk röhej volt, mikor vettem egy játékot, és tök más volt rajta, mint a matricája…  :D

Volt pár sláger játék, amit rengeteget játszottam, persze ezeket általában mindenki ismeri, ha mást nem akkor a Super Mario-t biztosan. De volt még ugye a Duck Hunt, ahol a mellékelt pisztoly alakú karral kellett a TV azon pontja felé lőni ahová kirepült a kacsa (hogy ez hogy működött, azt nem tudom, de jó móka volt).  Aztán ugye a következő nagy kedvenc, a Double Dragon, ennek 3 része is van. A 3-asban már egész jó kis combo-kat, cseleket lehet csinálni. Ez egyébként egy utcai verekedős játék, ahol megállás nélkül jönnek kettesével Micky Rourke-ra és Bruce Willis-re hasonlító figurák. Azért segítség képpen annyit mondok, hogy Micky Rourke a hosszúhajú (pont mint a The Wrestler c. filmben), a kopasz pedig Bruce, de majd a videón úgy is meglátjátok :D . Ezt lehet játszani egyébként ketten is, nem egymás ellen, hanem egymással karöltve lehet szembeszállni a gonoszokkal! És ami a játékoknál is jobb, az a zenéjük, és a játékokban előforduló hangok! Ezt elmagyarázni úgy sem lehet, ezt csak akkor lehet átérezni, ha te is a részese vagy! :D

És akkor el is értem oda, amiről a bejegyzésnek szólni kéne, hogy ezt a feelinget teljes mértékben vissza lehet hozni, egy apró programmal, Feri barátommal 2 órán keresztül megállás nélkül toltuk a Double Dragon 3-at, és a 4. szintig el is jutottunk. :D

De nem is magyarázom tovább, íme pár videó ízelítőnek:

Duck Hunt


Double Dragon 3



Ha esetleg valaki kedvet kapott, az alábbi oldalon mindent megtalál amire szüksége lehet, sőt még C64 és hasonló régiségek hangulatát is elő lehet varázsolni! Lelőhely itt:  http://oscomp.hu/

Tervek – part 2

Tuesday, February 3rd, 2009

Nos, ami eddig terv volt, az most realizálódni látszik. Kiszámoltam, hogy úgy kb. 28 ezer forint értékben vannak teljesítetlen kreditjeim, ezért mint már mondtam, egyelőre még nem hagyom ott teljesen a BME-t, most ezt nem tudnám kifizetni. Marad tehát a passzív félév. Első lépésnek jó lesz…

A következő teendő, hogy hozzak erről igazolást a suliból, és elfáradjak a munkahivatalba, mivel sajna nem lehet a levegőben lógni. Kicsit félek a dologtól, mert biztos egy csomó olyan dolgot fognak kérdezni, amire én nem tudok mit válaszolni. Szerencsére előnye is van, fogok majd kapni pénzt, csak úgy… :) (jó, tudom nem csak úgy adják, de én csak úgy fogom elfogadni :D )

Úgy néz ki a meló is úgy alakul, ahogy sejtettem, várnom kell vele márciusig. Mivel jó munkaerőnek bizonyultam, jelezték a kerttervező cégnél, hogy ha én is úgy gondolom akkor jelezzek, és mehetek márciustól. Innen üzenem, jelezni fogok a közeljövőben! :)

Azt, hogy a komáromi Selye János Egyetemre adom be a jelentkezést, most még egyelőre nem mondom el, még kicsit várok vele. Még az is titok, hogy angol/informatika tanár szakra (!!!) fogok jelentkezni. Ezekről majd akkor írok ha már elküldtem a jelentkezési ívet. :)

Azt hiszem most ennyi, majd még lesz folytatás…

Tervek a következő hónapokra

Sunday, January 18th, 2009

Nos, nem is tudom mivel kezdjem… Azt hiszem megyek időrendi sorrendben, az lesz a legegyszerűbb!

Az első dolog az február elején esedékes, mikor majd passzív félévet választok az egyetemen. Tudom azt mondtam befejezem, és be is fejezem, csak ugyebár lehet, hogy kifizettetik velem a nem teljesített krediteket, tehát most még kicsit halasztom a kiíratkozást, mivel most úgy sem tudnék nekik adni egy centet (!) sem. :)

A következő tennivaló, egy másik felsőoktatási intézmény választása, és az arra történő jelentkezés. Erre február közepéig van időm, viszont még nem sikerült döntenem, továbbra is várom az ötleteket…

Ha addig nem sikerül más állást találnom, akkor márciusban mindeképp elmegyek dolgozni, ahhoz a kertrendező céghez, ahol nyáron is robotoltam. Sajnos a télre való tekintettel hamarabb nem tudok kezdeni.

Szükséges lenne némi pénzt keresni, mivel van pár dolog amire fáj a fogam mostanság:

  • a legfontosabb egy E-MU 0202 USB külső hangkártya lenne, már egy ideje meg szeretném venni, csak hát a notebook törlesztése minden pénzemet elvitte, sőt még többet is, de végül is mára ez az akadály elhárult, mivel lefizettem…
  • jó lenne venni végre egy rendes monitort is, ez a 17″-os CRT már nem olyan kellemes, mint régen, bár továbbra is az az álláspontom, hogy sose lesz olyan jó egy LCD, mint amit a CRT-től megszoktam :) ezt a modellt néztem ki: ASUS VW246H
  • mivel nagyon lementek a webhosting árak, így netman példáját követve, szeretnék én is valami külföldi céggel leszerződni, eddig a legmegfelelőbbnek a justhost.com ajánlata tűnik, de májusig még van időm kitalálni…

Remélem semmi sem fog közbejönni, és minden úgy alakul, ahogy szeretném. Természetesen később ennek a bejegyzésnek a másik felét is megírom, hogy mennyire volt érdemes tervezgetni, mi sikerült és mi nem… :)

Első nap a melóhelyen

Monday, August 4th, 2008

Végre ez is összejött, van munkám a nyár hátralevő részére, egy kertrendező cégnél dolgozom. Ez annyit tesz, hogy gazolok, ások, kapálgatok, földet hordok, szóval szerintem ez egy fárasztó, ám elvégezhető munka. Ami tetszik benne, hogy nagyon jól fizet (nyilván ez is egy szempont). Kicsit fura volt korán kelni és vonatra menni, de most valahogy elviseltem. A munkatársak jó fejek, munka közben jó a hangulat, viszont ez a 35 fokos meleg elég sokat kivesz az emberből… Lehet napszúrást is kaptam, nem tudom, de az biztos, hogy megittam 6 liter vizet a nap folyamán. Kb. 8 órát dolgoztunk ma, nagyon elfáradtam, nagyon megizzadtam, és még a vonatot is lekéstem. Mindezek ellenére örülök, hogy végre keresek egy kis pénzt, és remélem kitartok a nyár végéig!