Archive for the ‘suli’ Category

Vettem két új cuccot, amire szükségem volt itt koleszon, és most már tiszta otthonosan érzem magam.

Először is még 2 hete beszereztem egy Logitech Alto Express-t, ami gyakorlatilag csak egy darab plexi, de nagyon hasznos tud lenni. Ez egy notebook állvány, ami ideális magasságba emeli a notebook hátsó részét, ezáltal a képernyő is pont szem elé kerül, és pötyögni is kényelmesebb így. Előny: nem görnyedek a gép előtt. Nálunk 18 euróba kerül, ami szerintem rohadt drága, de végül találtam olcsóbbat. Végülis Budapestről lett “importálva” (Peti megvette, Bálint elhozta, ezúton is még egyszer köszi nekik), és 11 euróba került így nekem, ami mindjárt jobban hangzik, mint a 18€. Nagyon szép a design, még Péterünk is megdicsérte. Pont így néz ki:

Egy hétnyi használat után azt kell hogy mondjam, jó kis cucc, abszolút megérte befektetni.

A másik eszköz, amire szükségem volt, az valami egyszerű megoldás arra, hogy zenehallgatás közben halljak basszust is, anélkül, hogy rajtam legyen a füles. Majdnem elhoztam otthonról a jó kis Watson 5.1-est, de akkor mi maradt volna hétvégére, mikor otthon vagyok? Szóval jött az ötlet, veszek valami kis ügyes 2.1-est olcsón, ugye a szoba nem nagy, aránylag kis recsegőtől is megtelik hanggal. Egy fél óra keresgélés után találtam egy Genius SW-J2.1 500 elnevezésű szettet, ami 16 eurós árával és a maga 12 W (RMS) teljesítményével megfelelőnek bizonyult. Másnap megrendeltem, harmadnap elhoztam, ma pedig már két napja használom. Azt kell mondjam, nagyon elégedett vagyok, pont ilyesmit szerettem volna, sőt többet is kaptam, mint amire ennyi pénzért számítottam, szépen szól. Természetesen ne stúdió minőségre gondoljon senki, nagy hangon már furán szól a woofer, de nem azért vettem h leszakítsam a mennyezetet, hanem hogy tudjak normálisan zenét hallgatni, és erre egy ekkora szobában ez tökéletes. Ráadásul a designja is teljesen korrekt:

Az sem elhanyagolandó, hogy nagyon jó minőségű anyagokból készült, a potméterek is teljesen jók, nem gagyi műanyag szarok, hanem minőségi potik.

Mára ennyi, majd még valamikor írok hasonlóan érdektelen dolgokról, csak bírjátok kivárni!

A mai is egy teljesen normális hétköznapnak indult, majd átcsapott Dr House-ba, és a vége az lett, hogy most pont úgy bicegek mint ő.

Mivel csak délben kezdődtek az óráim, így 11 körül elindultam a suliba, hogy időben odaérjek, mivel még első óra volt, és a csoport beosztás szempontjából nem ártott korábban érkezni. Gondoltam előtte még gyorsan lefutok a büfébe, de ekkor még nem tudtam mi fog történni. Ahogy tipegtem lefelé a lépcsőn, néztem ugye az órarendben, hogy hol lesz majd az óra, s közben megfeledkeztem arról, hogy lépcsőn megyek, és vannak ugye úgynevezett lépcsőfokok. Balszerencsémre az utolsó előtti lépcsőfoknál túlléptem, és ahogy leért a lábam, szépen kifordult a bokám, majd bevágódtam a lépcsőfordulóba.

Egyből pánikba estem, hogy lehet, hogy eltört a bokám, aztán nagy nehezen bebicegtem a büfébe, és leültem. Asszem sokkot kaptam, mert elkezdtem szédülni, de még volt annyi erőm, hogy kikérjek egy sonkás bagettet. Ki is fizettem, de a visszajárót már nem tudtam eltenni, mert összeestem. Egész konkrétan elájultam, de félig magamnál voltam, mert hallottam mit mondanak, csak alig láttam valamit, meg nehezen kommunikáltam. Aztán a nagy összeesés pillanatában ráestem egy székre, aminek kettétört az ülőlapja (ezúton is bocsi). Amúgy nagyon rendes volt a büfés csaj, meg az a pár diák, akik segítettek, felültettek egy székre, meg kaptam vizet, aztán lassacskán észhez tértem. Megkaptam a bagettet, aztán megettem jól majd felmentem órára.

Szerencsére nem jártam úgy, mint Magdi néni, viszont a bokám jócskán feldagadt, de az orvos ki van zárva. Mikor legutóbb ilyen jellegű sérülésem volt, begipszelte, és nekem arra most a legkevésbé sincs szükségem.

A holnapi suliba való eljutást még megoldom, egy kedves ismerősöm aki kocsival jár elvisz, meg visszahoz, aztán pénteken megyek haza. Hétvégén pihentetem, és reménykedek benne, hogy jövő héten már tudok vele járni. Nem lenne jó pont most lemaradni az anyaggal, így is nehéz egy új sulit elkezdeni, és a hiányzásokat is elég szigorúan veszik. Valószínűleg csak egy kis ficam, ami egy héten belül elmúlik, csak pihentetni kell kicsit.

Pozitívan gondolkodva, még mindig jobban jártam, mint ha nyílt törést szenvedek, és a kiálló csont kiszakítja a nadrágom.

Még júniusban elkezdtem írni egy novellát arról, hogy a fizikai munka mennyire elsikkasztja az agyműködést, és már vagy két hónapja próbálok valamit kezdeni azzal a bejegyzéssel, de körül-belül két bekezdésig jutottam, és úgy döntöttem, hogy nem írom meg.

Na de mindegy, a lényeg, hogy végre vége a melónak, és még így suli előtt van pár napom a relaxálásra, úgyhogy gondoltam megosztok pár tapasztalatot, az elmúlt hónapokról.

Az egész ugye ott kezdődött, hogy márciusban sikerült a tavalyi cégnél munkát kapni, így fárasztó, de legalább anyagilag könnyebb hónapok elé néztem. Eleinte sokat esett, és főleg karbantartás volt, mivel ugye tavasszal a télen elcsúnyult kerteket kell rendbe hozni, visszavágni, kicsit kozmetikázni, hogy valahogy kinézzen. Később aztán jöttek a nagyobb projektek, teljes kertet nulláról felépíteni. A tervezést a főnöknő csinálta, mi pedig mindent kiviteleztünk, úgy ahogy ő azt kitalálta (majdnem úgy ). Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre feljebb kerültem a ranglétrán, egyre többször voltam én a sofőr, egyre több bizalmat kaptam, ami tetszett. Végül már én voltam az egyedüli férfi a cégben (ún. domináns hím), ami meglepett, mert két tapasztalt férfi kolléga volt rajtam kívül, viszont egyikük nem felelt meg az elvárásoknak, a másik pedig nem bírta a munkával járó stresszet, és önként mondott fel. Kicsit most keménynek is érzem magam, mert én ezek szerint jobban bírtam a kiképzést . Kicsit meghatódtam, mert most a napokban, amikor végre “leszereltem”, és a helyemre egy jó barátom ment (Feri… ne kérdezd meg milyen Feri, most kihagynám a ziccert ), úgy magyaráztam el neki, hogy mi hol van, mi hogy működik, mint valami veterán. Aztán eszembe jutott, hogy mikor először odamentem, én is ilyen bamba fejet vágtam mint most ő .

Akármennyire is örülök, hogy végre vége, azért elég sokat köszönhetek  a cégnek (a pénzen kívül is ) :

• izmokat, amik ha voltak is eddig, a háj eltakarta
• megtanultam gyümölcsfát metszeni, fűszőnyeget rakni, meg egy csomó jóságot
• javítottam a vezetési skilljeimen, pl. utánfutóval vezetés, tolatás, furgonnal járkálás, és tolatás
• a furgont még egyszer ideírom, mert cool volt ilyen nagy autóval járkálni

Az összes kellemetlenséget leszámítva jó volt ez a pár hónap, és úgy érzem fogok itt még dolgozni… És ha már a sulit szóba hoztam:

KAPTAM KOLESZT!

Ez nagy dolognak számít, mert hiába szar a közlekedés innen, mégis aránylag közel lakok. De szerencsére ez is összejött. Apró szépséghiba, hogy előre ki kell fizetni az egész félévet, szóval valahonnan kéne keríteni 300 eurót. Adjam el a monitort? NEM

Nos, ami eddig terv volt, az most realizálódni látszik. Kiszámoltam, hogy úgy kb. 28 ezer forint értékben vannak teljesítetlen kreditjeim, ezért mint már mondtam, egyelőre még nem hagyom ott teljesen a BME-t, most ezt nem tudnám kifizetni. Marad tehát a passzív félév. Első lépésnek jó lesz…

A következő teendő, hogy hozzak erről igazolást a suliból, és elfáradjak a munkahivatalba, mivel sajna nem lehet a levegőben lógni. Kicsit félek a dologtól, mert biztos egy csomó olyan dolgot fognak kérdezni, amire én nem tudok mit válaszolni. Szerencsére előnye is van, fogok majd kapni pénzt, csak úgy… (jó, tudom nem csak úgy adják, de én csak úgy fogom elfogadni )

Úgy néz ki a meló is úgy alakul, ahogy sejtettem, várnom kell vele márciusig. Mivel jó munkaerőnek bizonyultam, jelezték a kerttervező cégnél, hogy ha én is úgy gondolom akkor jelezzek, és mehetek márciustól. Innen üzenem, jelezni fogok a közeljövőben!

Azt, hogy a komáromi Selye János Egyetemre adom be a jelentkezést, most még egyelőre nem mondom el, még kicsit várok vele. Még az is titok, hogy angol/informatika tanár szakra (!!!) fogok jelentkezni. Ezekről majd akkor írok ha már elküldtem a jelentkezési ívet.

Azt hiszem most ennyi, majd még lesz folytatás…

Nos, nem is tudom mivel kezdjem… Azt hiszem megyek időrendi sorrendben, az lesz a legegyszerűbb!

Az első dolog az február elején esedékes, mikor majd passzív félévet választok az egyetemen. Tudom azt mondtam befejezem, és be is fejezem, csak ugyebár lehet, hogy kifizettetik velem a nem teljesített krediteket, tehát most még kicsit halasztom a kiíratkozást, mivel most úgy sem tudnék nekik adni egy centet (!) sem.

A következő tennivaló, egy másik felsőoktatási intézmény választása, és az arra történő jelentkezés. Erre február közepéig van időm, viszont még nem sikerült döntenem, továbbra is várom az ötleteket…

Ha addig nem sikerül más állást találnom, akkor márciusban mindeképp elmegyek dolgozni, ahhoz a kertrendező céghez, ahol nyáron is robotoltam. Sajnos a télre való tekintettel hamarabb nem tudok kezdeni.

Szükséges lenne némi pénzt keresni, mivel van pár dolog amire fáj a fogam mostanság:

• a legfontosabb egy E-MU 0202 USB külső hangkártya lenne, már egy ideje meg szeretném venni, csak hát a notebook törlesztése minden pénzemet elvitte, sőt még többet is, de végül is mára ez az akadály elhárult, mivel lefizettem…
• jó lenne venni végre egy rendes monitort is, ez a 17″-os CRT már nem olyan kellemes, mint régen, bár továbbra is az az álláspontom, hogy sose lesz olyan jó egy LCD, mint amit a CRT-től megszoktam ezt a modellt néztem ki: ASUS VW246H
• mivel nagyon lementek a webhosting árak, így netman példáját követve, szeretnék én is valami külföldi céggel leszerződni, eddig a legmegfelelőbbnek a justhost.com ajánlata tűnik, de májusig még van időm kitalálni…

Remélem semmi sem fog közbejönni, és minden úgy alakul, ahogy szeretném. Természetesen később ennek a bejegyzésnek a másik felét is megírom, hogy mennyire volt érdemes tervezgetni, mi sikerült és mi nem…

Az egész úgy kezdődött, hogy ugye még nyáron felvettek a BME villanykarára. Örültem is meg minden, de nem tudtam mi fog várni. Annyit tudtam, hogy nehéz lesz meg sok, de nem számítottam rá, hogy így alakul majd a történet.

Jól indult a dolog, még a nyáron elmentem gólyatáborba, ami részben sz@r volt, mivel olyan dolgokat kellett csinálni, amik számunkra a legkevésbé sem voltak viccesek (bezzeg a seniorok élvezték), másrészt pedig jó volt, mert az utolsó napokra mindenféle szórakoztató programokat szerveztek. Ez után pár héttel el is jött szeptember első hete, avagy a regisztrációs hét.

Igazán érdekesen kezdődött, volt ünnepélyes megnyitó, beiratkozás, közös barangolás a városban, sőt még bulit is rendeztek nekünk. Nem mondom, hogy problémamentes hét volt, de annyi biztos, ekkor még boldog voltam. Azt természetesen most nem veszem figyelembe, hogy nem akarták megérteni, hogy a külföldieknek nincs középsulis diákigazolványa, szóval hiába érvényes október 31-ig. Ez nyilván okozott egy kevés anyagi jellegű problémát.

Majd eljött az első tanítási hét, amitől nem vártam sokat, gondoltam, hogy elsőre furcsa lesz minden. Arra is számítottam, hogy elsőre sokat nem fogok fel a tárgyakból. Hát meg be kell valljam, helyesek voltak a számításaim, csak némán követtem az előadásokat, és azon gondolkoztam, vajon miről beszél az előadó. Az egyik tárgyból, nevezzük most BSZ-nek (Bevezetés a számításelméletbe) már a középiskolás anyag átismétlését sem értettem, de ekkor még élt bennem a remény, hogy később minden világossá válik…

Teltek múltak a hetek, aztán egy hónap is eltelt, majd kettő, és lassacskán kialakult bennem egy kép, hogy melyik tárgytól mit várhatok. Ugyebár olyan tárgyam, melyből az órák látogatásán felül, más elvárások is voltak, mint mondjuk ZH-k teljesítése, csak hét darab volt. Az első ZH-k után azonban csak három olyan volt, amit nem buktam el. Ez tökéletesen tükrözte azt, hogy mennyire nem értem azt, amit nekem próbálnak megtanítani egy-két tárgyból. A legdurvább az volt, amikor a fentebb említett BSZ-ből, a 60 pontos ZH-n 0 azaz nulla pontot sikerült elérnem. Kezdtem egyre jobban elkeseredni, és lassacskán feladni azt ami nem megy, mivel egyszerűen semmi sikerélményem nem volt. Lassan, de biztosan tudatosult bennem, hogy nem vagyok BME kompatibilis, és nem csak nem értem a tárgyak nagy részét, de nem is érdekel. Már pedig szerintem így az egésznek semmi értelme. Ugyebár múlt héten véget ért a szorgalmi időszak (azok a hetek, amikor előadások vannak, meg tanulunk, meg ilyesmi), és már csak egy hét választ el a vizsgaidőszaktól, a pótlási hét (ezen a héten ilyen pót és pótpót ZH-k vannak, a vizsgákhoz szükséges aláírások megszerzésére szolgáló utolsó lehetőség), bár ez számomra nem lényeges, mivel a három vizsgával végződő tárgyból (mivel olyan tárgyak is vannak, melyekből csak aláírás, vagy félévközi jegy van) csak egy volt amit sikerült megértenem, és ebből már megszereztem az aláírást, még a szorgalmi időszakban.

Már egy hónapja érlelődik bennem ez a dolog, csak olyan kellemetlen bevallanom, hogy kudarcot vallottam, és az amúgysem egy könnyű döntés, nem csak magam miatt, de a barátok miatt is. Szóval három hónapnyi szenvedés után eldöntöttem, hogy ezt itt befejezem, és valami teljesen újat kezdek, egy teljesen más helyen.

Hogy hol és mit? Fogalmam sincs…

A legjobban az nehezíti meg a döntést, hogy semmi sem érdekel, vagy ami érdekelne, ahhoz nincsenek megfelelő képességeim… Esetleg ha valaki tud adni valamilyen ötletet, vagy tanácsot, javaslatot, azt komment formájában szívesen fogadom!

És, hogy hogy ér véget egy baromi hosszú bejegyzés?

Hát így…

Miután a tegnapi napot teljes egészében felölelő, és éjszakába nyúló, hajnali 3-ig tartó digitális technika nagyházi feladatot sikerült befejezni, rájöttem, hogy egyenletes szakaszokra bontható a rajtam eluralkodó idegesség.

1. fázis: Amikor csak csodálkozom…

“Mi a f*sz? Nem működik? Hm… érdekes..”

2. fázis: Amikor elkezdek gondolkodni, hogy mi is lehet a gond… (ilyenkor még gyakorlatilag teljesen nyugodt vagyok)

“De miért nem megy? Hisz jól csináltam…”

3. fázis: Itt kezdek el kételkedni magamban… (közben nő az adrenalin szint)

“Elrontottam volna? Megcsinálom mégegyszer elölről…”

4. fázis: Amikor többszöri újrakezdés után sem sikerül a dolog, hirtelen fokozódik a hangerőm, testhőmérsékletem növekedni kezd, és elöntik a mondataimat a trágár kifejezések… Itt már heves szóváltásba is keveredek saját magammal, viszont még csak verbálisan vagyok veszélyes… és továbbra sem adom fel…

“…hogy ’szná meg azt a ‘cskos ‘rva ‘nyját ennek a sz*rnak, akkor is megcsinálom…”

5. fázis: Ez a tehetetlenség fázis, elkezdek hitetlenkedni, csapkodok, esetenként megfogom az idegesség tárgyát és egy határozott mozdulattal tönkreteszem, vagy elhajítom valamelyik irányba…

“Ezt nem hiszem el…Ilyen nincs… wáááá”

6. fázis: Túl a katarzison, lelkileg romokban, csak ülök és nézek egy irányba, és próbálok regenerálódni… ezt a fázist néha sírás övezi…itt adom fel végleg…

“…”

A 6. fázis után általában kisebb intermezzo következik, próbálom elfelejteni a történteket, mást csinálok, elütöm az időt valahogy. A lényeg, hogy megnyugodjak. Ez sokszor órákig eltarthat.

7. fázis: Amikor mint főnixmadár éledek újra szellemi hamvaimból, és állok neki újra… Ezt általában siker követi, amit furcsán élek meg…

“Bazz, k*rvajó vagyok!!!”

Sajnos az is megesik, hogy a 7. fázis nem zárul sikerrel, ilyenkor újra a 6. fázis jön, amit már nem követ újra a 7-es. Ilyenkor beismerem, hogy képességeimet meghaladja az adott feladat, és többet nem próbálkozom vele, nem merem kockáztatni a környezetem, és saját magam épségét.

Most újra nyugodt vagyok, kész a digitális technika nagyházi…

Nah, pár hétnyi hosszas idegeskedés, szomorkodás, belenyugvás után, megoldódott életem egyik aktuális nagy problémája, hogy a lehető legjobb egyetemre jussak be.

Már belenyugodtam, hogy nem jutok be a Budapesti Műszaki Egyetemre, mivel elég kevés pontom lett, és ott általában magasak a ponthatárok, szóval az esélytelenek nyugalmával frissítgettem a felvi.hu oldalát. És egyszercsak megjelentek a pontok és azt hittem káprázik a szemem:

Tehát sikerült bejutni a BME-re, szóval öröm van és boldogság, és egy újabb indok a hétvégi ünneplésre!

Más téma, de szintén új dolog, hogy felkerült egy új mashup az oldalra Len Faki és Par Grindvik közös művét ötvöztem Jay Lumen egyik friss üdvöskéjével. A dolog annyiból spéci, hogy live mashtem össze, és nem úgy ahogy eddig szoktam, tessék meghallgatni, véleményezni! Jó szórakozást!